Futás hidegben és az ehhez tartozó futóruha hidegben (én ez alatt 5 fok alatti hőmérsékletet értek, de persze ez mindenkinek más hőfokot jelent) sokszor egy kihívás. Már vége az igazi futó szezonnak, és már nem hajt a versenyekre való felkeszüles. Ez már csak igazi öröm futás és formában tartás. Futás […]
futóruha
Még egy ruhadarab érdekes lehet akár másnak is amit időközben fedeztem fel, ez a kompressziós zokni. Ezzel folytatom egy korábbi cikkemet a futóruha témában. Napi reggeli kocogás nálam 10-11 kilométert jelent változatos tempóban, ahogy éppen kedvem tartja, de mindenképp 1 órán belül. Mivel minden nap futok, ezért a regenerációra nem […]
Az első félmarathon után rá kellett jönnöm, hogy valami nagyon nem stimmel a futócipőmmel. Három lábkörmöm teljesen beszakadt és elég furán nézett ki. És mindemellett nagyon fájt is, szóval a hétköznapokba is belezavart kicsit. Akkor újabb guglizás következett és jött az első felismerés, hogy egy számmal nagyobb futócipő kell, mint […]
Tapasztalataim alapján elmondhatom, a futócipő a legfontosabb kellék a futásnál. A többi csak humbuk ehhez képest. Vannak még most is nyomai a futócipő rossz kiválasztásának. De akkor ezt még nem tudtam, csak a fejlődes folyamatában egyre többet tanultam és rájöttem hogy keressek a googleban futás témában. Első futócipőm, valamelyik kezdeti […]
A futóruha összetételén azért kellett változtatnom, mert elég sokat izzadok sportolás közben, aminek az elvezetésére egy pamut póló alkalmatlan. A testet a lehető legszárazabban kell tartanom, és elkerülni a leállás utáni megfázást, erre legalkalmasabb egy hivatalos futóruha. Így hát jöhetett a futóruházat beszerzése, amit nem bonyolítottam túl. Csak a legegyszerűbb […]