Apa fut
Rólam készült kép félmarathon közben

Rólam

Rólam röviden: Nevem Róbert, Németországban élek kicsi családommal, ami nem is kicsi :). Azt hiszem öt gyerekkel már nem is számít kicsinek.

Korábban fizika munkás voltám, de vissza tértem eredeti foglalkozásomhoz, így ismét irodista lettem mint informatikus

Egész életemben igyekeztem tudatosan élni. Ebbe bele tartozik egészség, a napi életvitel, vonzástörvénye és még sokminden más.

Miért is készül az oldal

A fő témaköröm a futás és azzal kapcsolatos tapasztalatim illetve tapasztalásaim lesznek.

Na de miért kezdtem el pont a futást nem is olyan rég. Egész életemben sportoltam valamit, főleg kerékpároztam.

A futás úgy ereztem mindig komfortzónán kívül esik, szóval hanyagoltam. Na de ebben ez évben (2023) márciusban gondoltam belecsapok.

Az ok teljes egyszerű már szinte sablonos: fizikai munkásból ismét irodában kezdtem dolgozni és hat nem akartam elhízni és emellett kondiban akartam maradni. Nem vagyok öreg (az oldal elindításakor 43 éves) és a fizikai erőnlét megőrzése fontos számomra.

Bringázni nem volt kedvem, és úgy éreztem időmbe se fér bele. Itt inkább az időre vetített intenzitásra gondolok.

Szeretnem ezt folyamatot leírni, ami eddig történt és ami történni fog.

Másoknak szeretnék segíteni, pozitív példát mutatni, és hogy soha nem késő új életet kezdeni és újra lendületbe jönni akár a sport révén.

De a lényeg, hogy hasznos legyen másoknak is. Meríthessenek akár futással vagy bármi mással kapcsolatos tudást, vagy bármi ami jól jöhet az életben.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük